2018. december 14. 04:51 - feederadventures

Feeder Adventures 2018 Versenyek bajnokai !

Gyimesi Bence


Mindenki, aki idén a versenyeken részt vett, valami motiválta, hogy ott legyen. Az idősebbek inkább már csak kikapcsolódást keresnek ezeken az amatőr szintű megmérettetéseken, míg a fiatalok egy komoly küzdelemnek élik meg. Bevallom, engem lenyűgözz a kitartásuk.Ha az élet egyéb területein is, ezt a kitartást tudják kamatoztatni, akkor biztosra veszem, hogy a határ a csillagos ég lesz. Szerencsére egyre több fiatal lép kapcsolatba a horgászbottal a tv vagy a videojáték helyet, és egyre többen érnek el sikereket is ,ami elengedhetetlen hogy a jövő horgászai felnőjenek köztünk.img_20180715_042808-01-02.jpeg
Nem csak az a lényeg, hogy versenyt szervezzek, hanem az is, hogy segítsem a horgászokat, ha engedik, vagy ha tudom, illetve a fiataloknak egy jó irányt mutatni a horgászatban, mert egyre többen áldozzák az idejüket erre a nagyszerű sportra. 
Versenyszervezőként szerencsém van megfigyelni a  versenyhorgászokat, úgymond "munka" közben.
Nagyon dolgoznak, sokszor kétszer, háromszor annyit, mint azok, akik csak hobbyból vagy kikapcsolódásból vannak a tóparton.  Felkészülésben és a horgászatban is következetesek és kitartóbbak a többieknél, és az eredmény is általában összejön. Ugyanakkor, ők is bele tudnak bukni, ha mentálisan nem elég felkészültek.
Szeretnék bemutatni nektek egy versenyzőt akit ebben az évben ismerhettünk meg a Feeder Adventures versenyein.
A versenyző, Gyimesi Bence, 15 éves tanuló.img_20181111_162723-01_1.jpeg
Imád horgászni, és ez látszik is rajta, szinte lázban ég egy egy verseny előtt. Szülei elmondása szerint a horgászbotot le sem akarja tenni, és minden e körül forog, vagy hömpölyög, ahogy a kis Duna a kertjükben.
Igen. Szerencsés mert  olyan helyen laknak ahol mindig horgászhat ha kedve tartja,és igen a kedve meg van hozzá, így sokszor a vízparton tartózkodik.
Az interneten figyeltek fel a versenyekre és szerette volna ő is megmérettetni magát a többiekkel. 
A tavi horgászat sem áll messze tőle, hiszen szüleivel rengeteget horgásztak különböző tavakon, de élesben még nem sikerült.
Kicsit félénken érkezett az első versenyre is, de látszott rajta, hogy szeretne már horgászni, és húzzuk már ki a helyet, mert ott érzi elemében magát a vízparton.received_179007489605171-01.jpeg
Már nem emlékszem, hogy az első verseny hogyan sikerült neki, de az biztos, hogy onnantól az összes versenyre beírták a szülei, mert látszott rajta az akarat és elszántság a győzelemre.
Az év derekán már érezhető volt, hogy sokat fejlődött és a versenyeken elért eredmények is ezt bizonyították. Szinte már nem volt verseny anélkül, hogy Bence, ne hallja a nevét a győztesek között az eredményhirdetésnél.
Az év második fele még keményebb volt ,hiszen itt már megvolt az a tapasztalat is amit folyamatosan kamatoztathat.img_20180728_105042-01-01.jpeg Érdeklődő és kíváncsi, ha valami nem sikerül, nem elégedett, és legközelebb még elszántabban dolgozik az eredményért. Most már a komolyabb versenyzők is odafigyelnek rá, hiszen idén több tó első hellyel is büszkélkedhet, ami lássuk be senkinek sem egyszerű feladat.A versenyzőtársak is elismerték az eredményeit , és persze segítségére vannak ha kérdéssel fordul hozzájuk.
Elmondása szerint, nincs két egyforma nap, és mindig van mit tanulni és fejlődni. Talán ez az alázat és elszántság segítette a második éves sorozaton a  Szuperkupán a legjobb hat versenyző közzé. 
Igaz most még a hatodik helyen, de jövőre talán jobb eredményt is elér majd.received_740731699635373-01.jpeg
Gratulálok Bence, és sok sikert kívánok a jövőben is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://feederadventures.blog.hu/api/trackback/id/tr1214468970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása